Heti hírösszefoglaló
Huntuti 2005.08.19. 10:04
Nem sikerült...
A Minardi csapat bejelentette, hogy szerződést kötött az osztrák Patrick Friesacherrel. Ezzel ennél a csapatnál is beteltek a pilótaülések. Baumgartner Zsolt, aki tavaly a Minardi színeiben versenyzett az egész szezon során, idén sajnos nem jut Forma1-es szerződéshez. Bár az is hírlik, hogy Friesacher szuper licencével nincs minden teljesen rendben.
-pr- |
|
|
2005.02.05.1 |
|
Vita a B.A.R Honda váltója körül
Szabályos vagy sem a BAR007-es váltója?
Az elmúlt napokban komoly vita alakult ki a BAR legújabb fejlesztésű váltója körül. A Ferrari képviselője kifogást jelentett be az FIA-nál, miszerint a BAR úgynevezett CVT váltót használ, amit tiltanak a szabályok.
Az FIA illetékesei felhívták a BAR csapat figyelmét, hogy amennyiben ezzel a váltóval állnak rajthoz Melbourne-ben, azzal azt kockáztatják, hogy esetleg diszkvalifikálják őket. A csapat képviselői ugyanakkor kijelentették, hogy az új váltó mindenben megfelel az FIA előírásainak, mely azt mondja ki, hogy az áttételezés nem lehet folyamatosan változó, azaz a váltások között kell lenni valamekkora nyomaték kimaradásnak a kerekeken, ezt pedig az ő váltójuk teljesíti.
Ami kicsit érthetetlen, hogy ezek mérhető, vizsgálható adatok. Miért nem lehet az FIA részéről ezt a váltót még az első futam előtt megvizsgálni és eldönteni, kinek van igaza. Olyan szaga van ennek, hogy az FIA nem kíván állást foglalni, csak akkor, ha majd Melbourne-ben esetleg valaki bejelentést tesz a BAR ellen.
A CVT váltót évtizedek óta használják a gépkocsigyártásban (is) és a korábban csak kis teljesítmény átvitelére alkalmas és eléggé megbízhatatlan szerkezetet pont a Honda tette alkalmassá nagyon komoly nyomaték átvitelére és ma már az élettartamával sincsenek problémák. A CVT váltó előnye a hagyományossal szemben két részből áll. Nincs nyomaték kimaradás a kerekeken, valamint gyorsításkor a motor a legnagyobb nyomaték leadására alkalmas fordulatszámon tud forogni miközben az áttételezés folyamatosan változik, amíg a kocsi sebessége el nem éri a legnagyobb áttételezéshez tartozó sebességet. Egy ilyen váltóval szerelt jármű a teljes gyorsítási folyamat alatt nagyon komoly időelőnyhöz juthat egy hagyományos váltójú járművel szemben.
Mindenesetre, a csapat honlapján a váltóról a következők olvashatók:
Gearbox: B.A.R maincase - 7-speed unit, Honda & XTrac internals Gear selection: Sequential, semi-automatic, hydraulic activation Clutch: carbon plate
Azaz, félautomata, szekvenciális és 7 fokozattal rendelkezik.
A hírhez kapcsolódhat még egy érdekesség. A korábbi években nem volt meghatározott a kapcsolás ideje a két fokozat között. A mostani szezontól azonban már igen. De nem a minimális, hanem a maximális idő! A szabály ugyanis azt mondja ki, hogy a váltó nem lehet automatikus, a váltást a vezetőnek kell „kezdeményezni”. Azonban, mint azt egy hírből megtudhattuk, ez is egy kiskapunak minősült! Voltak csapatok – hogy melyek ezek, arról mélyen hallgatnak – akik egy érdekes megoldást alkalmaztak. A váltást valóban a vezető kezdeményezte a megfelelő gomb megnyomásával, azonban ez nem jelentette az azonnali váltás végrehajtást, hanem az csak akkor történt meg, amikor azt a számítógép is megfelelőnek tartotta. Érthetőbben, a vezető mondjuk már 17000-es fordulatszámnál megnyomta a gombot, ám ekkor még korántsem kell váltani, tehát a tényleges váltásra a számítógép csak pl. 18500-nál adta ki az utasítást. Ez viszont már szinte automata váltó! Ennek kivédésére az FIA erre az évre már meghatározta, hogy a gomb megnyomása és a váltás befejezése között mekkora lehet a maximális időkülönbség.
-gl-
|
|
| | |
2005.02.04.1 |
|
Körforgás a pilóták között 2005
Már csak egy hely kiadó
2005-ben a korábbi évekhez képest nagyon megindultak a versenyzők. Szinte alig van, aki a helyén maradt 2004-hez képest. Csak a Ferrari és a BAR az, amely csapat a 2004-es felállásban kezdi meg az új szezont.
Ferrari: maradt a régi páros, Michael Schumacher és Rubens Barrichello.
BAR-Honda: szintén a tavalyi Jenson Button – Takuma Sato összeállítás az idén is.
Renault: Jarno Trulli ment, a helyére Giancarlo Fisichella érkezett a Saubertől Fernando Alonso mellé.
BMW-Williams: mindkét korábbi versenyzőjük távozott, így egy teljesen új felállással kezdenek, mégpedig a Mark Webber a Jaguártól, míg Nick Heidfeld a Jordantől igazolt át a csapathoz.
McLaren-Mercedes: David Coulthard 9 év után kapott eltávot a csapattól, helyére Juan-Pablo Montoya jött a Williamstől és lesz csapattársa Kimi Raikkönennek.
Sauber-Petronas: a távozó Fisichella helyére egy év kihagyás után Jacques Villeneuve érkezett és lesz Felipe Massa csapattársa.
Toyota: mindkét versenyzőjüktől megváltak. Az új összeállítás Ralf Schumacher a Williamstől és Jarno Trulli a Renault-tól.
Jordan-Toyota: sokaknak meglepő választás volt a csapatnál, hiszem két, semmilyen F1-es tapasztalattal rendelkező pilótát szerződtettek. A csapat 2005-ben az indiai Narain Karthikeyan és a portugál Tiago Monteiro pilótákkal áll fel a rajtrácsra.
Minardi-Cosworth: úgy tűnik itt sem lesz folytatás a tavalyi versenyzők közül. Chritijan Albers helye biztos, de a másik ülés még szabad.
Red Bull-Cosworth /volt Jaguar/: érdekes felállás. Webber ment és Klien helye sem bombabiztos. David Coulthard-é azonban igen. Ő a McLarentől érkezett. Mellette két versenyző is szóhoz juthat, hisz mindkettőnek érvényes szerződése van: Christian Klien tavaly is a Jaguarnál vezetett, mellette-helyette Vitantonio Luizzi kaphat lehetőséget. | | |
|